Szeretem a különlegességeket, ezért szilveszterre azonnal beszereztem egy kicsit a vadonatúj pécsi "üdítőből". A Pécsi Sörfőzde a Szalon és Radler söreiről híres, mióta az eszemet tudom, barna sörökkel (mert igen, ez barna radler!) a Barna Szalon előtt nem foglalkoztak, így meg is lepődtem. A barna sör az ízek kavalkádjának netovábbja, így várakozásaim az egekben szárnyaltak, a fahéj pedig kiválóan illik a téli időszak ízvilágához, bár almával könnyebb elképzelnem a kombinációt. Mondjuk mint gyakorlott metálélvező gyanút fogtam, hiszen a túl sok tag (úgy mint folk/industral/extreme metal/deathcore) a hibák, hiányosságok, hogy úgy mondjam, az egyediség elkendőzését szolgálja.

Az első meglepetés akkor ért, amikor nem csapott meg semmilyen illat, pedig hát van itt minden, barna sör, meggy és fahéj. Bevallom, a szaglásom nem egy vadászkutyáé, de belekortyoltam és ugyanez a jellegtelenség mondható el az ízéről is, enyhe fahéj íz, de ennél a mai forralt borunk is fahéjasabb volt. Eddig a Dreher Bak volt az egyetlen barna, ami nem fogott meg, a Szalon Barna és a Soproni Démon pl. telitalálatok (a Démon Szilvát viszont ajánlatos szintén kerülni), így ezen a melléfogáson meglepődtem, de nem ez az első, ami Radlerben nem jó. Gondolom minden sörélvezőnek feltűnt, hogy egyre inkább nyugatosodik a magyar sörpiac, már lassan csak kaktusz és ebihal ízű sörrel nem futunk össze, a Pécsi Radler ebben pedig az élen jár, versenyezve a Sopronival. A citromos és narancsos után a meggyes még jó volt (igaz, ennek van a legkevésbé sör íze), de a szeder és a málna már komoly mellélövés, ízlések és pofonok, a szedren érezhető volt enyhe szederillat, de az ízén semmi, a málnát pedig alapból sem szeretem.

Összegezve, a legnagyobb előnye a meggyes-fahéjas barna Radlernek, hogy kevésbé vesemosó, mint társai, alkoholtartalma 3,5%, barna sörtől gyalázat is volna az 1,4%. De mint ízkülönlegesség, csúnyán megbukott, a nevét fémjelző bronz érmet sem érdemelné egy versenyen. 5/10

Sörhöz jó nóta kell, szóljon egy örök klasszikus: