Membeer

Őtrollsága néhanapján értekezék a világ legnemesebb italáról

Friss topikok

Ezentúl nem sör a citromos sör

2013.05.21. 19:01 Member

Ezentúl nevében is meg kell különböztetni a sörtől azokat a termékeket, amelyekhez az érlelést, szűrést követően annak ízét, illatát, színét, jellegét megváltoztató bármilyen anyagot hozzáadnak, és ezáltal lényegében egy új terméket hoznak létre, közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Az ital neve akkor tartalmazhatja a "sör" kifejezést, ha a gyártó a fogyasztó számára egyértelművé teszi, hogy a sör csupán a készítmény egyik alkotóeleme. Így lehet majd például: sörkeveréket, sörmixet, vagy sörtartalmú italt árulni.

A szakma képviselői azért látták indokoltnak a Magyar Élelmiszerkönyv 2-702 (régi szám: 2-96) számú, a sörökre vonatkozó irányelvének módosítását, mert az utóbbi időben több olyan termék is megjelent a piacon, amelyek az irányelv által szabályozott termékcsoportba nem sorolhatók.

Az irányelv módosításával egy időben jelent meg az MÉ 2-106 számú, a "megkülönböztető minőségi jelöléssel ellátott sörök" irányelv. Ez a kifejezetten magasabb minőségi kategóriába sorolható, különleges sörökre vonatkozó szabályozás jelentősen korlátozza a felhasználható adalékanyagok számát, illetve meghatározza a magasabb minőségi elváráshoz tartozó beltartalmi értékeket, mint például a minimális eredeti extrakt és alkohol tartalmat. Az irányelv azt is rögzíti, hogy a különleges minőségű söröket milyen csomagolásban lehet forgalmazni.

Forrás: Index.hu

Az elvvel egyetértek, bár én személy szerint inkább az alkoholszázalék szerint szabályoznám a sörfajtákat. Nekem inkább az gyanús, hogy drágítani fogják a söröket a "magasabb minőségi kategóriával".

Szólj hozzá!

Brauer

2013.04.17. 21:19 Member

Most vettem, eddig valahogy elkerülte a figyelmemet. A dizájn nem túl érdekes, kellemesen nosztalgikus, a gép lehetne kicsit kevésbé pixeles. 4%-os alkoholtartalmából, az árából (129 ft) valami nagyon alsókategóriára számítottam, ennek ellenére a fanyar mellékíz elmaradt. Kicsit unalmas, minden fűszerességet nélkülöz, de iható, talán éppen a tompasága miatt. Kellemes dallam az ital alá:

Szólj hozzá!

Címkék: Magyar sör

Avven - Ibo

2013.02.23. 20:42 Member

Tegnap is játszottak.

Szólj hozzá!

Vallorch - Fialar

2013.02.23. 16:52 Member

Sör mellé tökéletes.

Szólj hozzá!

Karpackie - 4%, 5%, 9%

2013.02.11. 16:41 Member

Miután ma sikeresen bepusziltam az utolsó Karpackié-met a 24-ből (no nem két nap alatt, 5 hét kellett hozzá), illene kicsit beszélnem róla. Nem a minősége miatt választottam, 129 Ft volt a Profiban darabja, annyiért pedig megérte. Három féle változatával találkoztam kis Hazánkban, ezek színre és ízre is nagyjából megegyeztek, alkoholszázalékukban már kevésbé. Mikor még megveszett egyetemisták voltuk, a szegedi Római körútra jártunk a füstös kis kocsmába biliárdozni, itt találkoztunk eme söröcske három válfajával, a zölddel, amit szinte sohasem ittunk, a fehérrel, amivel kezdtünk és a feketével, amivel bevégeztük. Utóbbit csak lazán "Viharmadárnak" becéztük, mert 9%-os karma igencsak végighasította észlelésünket.

A "prémium minőség" felirat ne befolyásoljon senkit, a Kőbányai és az Adambrau szintje körül értelmezhető a Karpackie, erős műanyag ízével, kissé jellegtelen illatával engem a Kanizsai sörre emlékeztetett elsősorban, a mellékízzel domináló hatást egy erős alkoholos utóíz követ, különösen a fekete esetében. Mire is jó ez a derék folyékony barát? A magasabb alkoholfokú barátokkal be lehet rúgni cefetül, a kicsi meg kellően lenyugtatja az idegeket egy nehéz nap után, de aki az ízéért választ magának nedűt, ne ezt a márkát válassza. És most elsétálok szépen új prédát keresni, mert kifogytunk a boldogságból.

Szólj hozzá!

Elixis - A Nemzeti Kóla

2013.01.17. 19:30 Member

27696_szentkiralyi_aqua_elixis_1_liter.jpg_500x500

Ezer bocsánat, amiért nem sörről értekezem, de ott van még 18 dobozni Karpackije a konyhámban és addig nem nagyon fogok ismerkedni a sörmárkákkal. :) Lehet, hogy a végén bemutatom ezt az ócsósört, te jó ég, mennyit rendeltünk anno belőle a szegedi Róma Presszóban.

Az Elixis nagyon komoly promót kapott, eddig mégsem találkoztam vele, most mégis rábukkantam a Penny-ben és nem áltam meg. Ízében valóban különleges, sokkal ügyesebb, mint Kofola, amit Teszkóban elég sokat láttam. Kellemesen fűszeres, a szekfűszeget érezni rajta enyhén cukros mellékízzel, amit a sztívialevél okoz. Ha az ember szereti a gyógynövényes ízeket (persze nem olyan vadul, mint a finnek), akkor érdemes megkóstolni, de jó kérdés, hogy kiknek szól ez az ital. A nagy átlag nem fog literjéért 200 forintot fizetni, a kisember számára teljesen elérhetetlen, így aligha lehet belőle nemzeti ital.

Sajnos kólametál nincs, azt nem tudok ajánlani, de itt egy örök klasszikus. :D

Szólj hozzá!

Címkék: kóla

Magyarok Söre - Barna

2013.01.06. 22:43 Member

Tesómtól hallottam tegnap a létezéséről, nem is adtam alább, beruháztam a Tanyasi Áruk Boltjában 195 forintot ebbe a 0,5 literbe. Mit kaptam cserébe?

Meggyőződésem, hogy a orgoványi Jäger Sörfőzde többféle címkével próbálja ugyanazt a sört eladni (pl. a Nimród és a világos Magyarok Söre nagyon hasonló karakterrel bír - Ugyanolyan szar) és itt próbál hatni a nemzeti érzelmekre az 1939 és 1946 között használt irredenta angyalos középcímer és a történelmi Magyarország szimbólumokat használatával. Ízben kissé jellegtelen, enyhén kesernyés, érződik rajta valamiféle karamellizálódott maláta íz, de közelébe sem ér pl. a Soproni Démonnak. Alkoholtartalma 4,8%, berúgni nem fogunk tőle, éppen elég az ismerkedéshez. Illata nincs.

Általában nem íz, hanem ár alapján választok nedűt, sajnos ide jutottunk, a fő kérdés, hogy megéri-e beruházni majdnem kétszáz forintot ezért a félliteres sörért? A válaszom: Nem. 6/10 Viszont ha véletlenül megfordultok augusztusban a Magyarok Országos Gyűlésén, a kölessört feltétlenül próbáljátok ki, ha az árus ismét tiszteletét teszi.

Ha már hazafias sör, hazafias metált neki:

Szólj hozzá!

Címkék: Magyar sör

Oroszországban a sör éjszakai árusítását is betiltották

2013.01.02. 09:04 Member

Az alkoholizmus visszaszorítása érdekében keddtől nem forgalmazhatnak sört Oroszországban az ötven négyzetméter alatti alapterületű utcai árudákban, éjszaka pedig immár egyetlen üzletben sem lehet ezentúl ezt az italt kapni – adta hírül a Magyar Távirati Iroda. A tiltás 23 órától másnap reggel nyolcig érvényes, de a különböző régiók kormányzata ezen változtathat és kiterjesztheti a tilalmat más árusítóhelyekre is.

A sört - függetlenül attól hogy tartalmaz-e alkoholt, vagy sem - az égetett szeszes italokhoz hasonlóan kezeli az erre vonatkozó törvénymódosítás, amely tavaly júliusban lépett érvénybe. A sör árusításának időbeni és helybeni korlátozását azonban kitolták 2013 január elsejére. A sör mellett a vodka és a konyak fogyasztását is csökkenteni szeretné az orosz kormányzat azzal, hogy jelentősen megemelte azok árát. Fél liter vodka január hatodikától minimum 170 rubelbe (körülbelül 1200 forintba) kerül. A sör jövedéki adóját 25 százalékkal megemelték és betiltották az alkoholtermékek reklámozását az újságokban.

Vlagyimir Putyin december 12-én mondott évértékelő beszédében bírálta az ország lakosságának egészségi állapotát. Az orosz elnök valamint Dmitrij Medvegyev kormányfő, aki a forgalmazást betiltó rendeletet aláírta, - és aki 2008-20123 között töltötte be az orosz államfői posztot, - nem egyszer hangsúlyozta az alkoholizmus elleni küzdelem fontosságát.

Az orosz hírportálok emlékeztetnek rá, hogy Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár és a Szovjetunió utolsó elnöke 1985-1987 között sikertelenül próbálkozott az alkoholgyártás és árusítás jelentős korlátozásával. A nevéhez fűződő úgynevezett száraztörvény kudarcot vallott – eleveníti föl a történteket az MTI.

A nemzeti hírügynökség azt nem teszi hozzá, hogy mi már ezen rég túl vagyunk. Még az előző kormányzati ciklus idején elfogadott kereskedelmi törvénymódosítás lehetővé tette a településeknek, Budapesten a kerületeknek, hogy korlátozzák a szeszesitalok éjszakai árusítását. Ennek köszönhetően egy kétmilliós világvárosban nem lehet lemenni az éjjel-nappali közértbe, ha vendégség közben elfogyna véletlenül a sör, de az alkoholizmus – természetesen – egyetlen kimutatás szerint sem csökkent, a rend a boltok környékén nem lett nagyobb. Más magyarázat viszont nincs, hogy milyen jogon szólnak bele magánfelek kereskedelmi viszonyaiba.

Forrás: HVG.hu

1 komment

Címkék: Oroszország

Nőni fog a sör ára!

2013.01.01. 11:10 Member

10%-kal nő a jövedéki adó sörök esetén (hektoliterenként és alkoholfokonként 1620 forintra), vagyis lehet, hogy szomjasabbak leszünk 2013-ra. Persze az sem lepne meg, ha az energiaitalok sorsára jutna a sörgyártás és az alkoholfokon vágnának vissza, hogy a régi árakat garantálni tudják.

Én mindenesetre holnap délután magamévá teszek egy tálcát. Csak sikerüljön a beosztás. :)

Szólj hozzá!

Pécsi Radler Bronz (meggyes-fahéjas barna)

2012.12.31. 21:45 Member

Szeretem a különlegességeket, ezért szilveszterre azonnal beszereztem egy kicsit a vadonatúj pécsi "üdítőből". A Pécsi Sörfőzde a Szalon és Radler söreiről híres, mióta az eszemet tudom, barna sörökkel (mert igen, ez barna radler!) a Barna Szalon előtt nem foglalkoztak, így meg is lepődtem. A barna sör az ízek kavalkádjának netovábbja, így várakozásaim az egekben szárnyaltak, a fahéj pedig kiválóan illik a téli időszak ízvilágához, bár almával könnyebb elképzelnem a kombinációt. Mondjuk mint gyakorlott metálélvező gyanút fogtam, hiszen a túl sok tag (úgy mint folk/industral/extreme metal/deathcore) a hibák, hiányosságok, hogy úgy mondjam, az egyediség elkendőzését szolgálja.

Az első meglepetés akkor ért, amikor nem csapott meg semmilyen illat, pedig hát van itt minden, barna sör, meggy és fahéj. Bevallom, a szaglásom nem egy vadászkutyáé, de belekortyoltam és ugyanez a jellegtelenség mondható el az ízéről is, enyhe fahéj íz, de ennél a mai forralt borunk is fahéjasabb volt. Eddig a Dreher Bak volt az egyetlen barna, ami nem fogott meg, a Szalon Barna és a Soproni Démon pl. telitalálatok (a Démon Szilvát viszont ajánlatos szintén kerülni), így ezen a melléfogáson meglepődtem, de nem ez az első, ami Radlerben nem jó. Gondolom minden sörélvezőnek feltűnt, hogy egyre inkább nyugatosodik a magyar sörpiac, már lassan csak kaktusz és ebihal ízű sörrel nem futunk össze, a Pécsi Radler ebben pedig az élen jár, versenyezve a Sopronival. A citromos és narancsos után a meggyes még jó volt (igaz, ennek van a legkevésbé sör íze), de a szeder és a málna már komoly mellélövés, ízlések és pofonok, a szedren érezhető volt enyhe szederillat, de az ízén semmi, a málnát pedig alapból sem szeretem.

Összegezve, a legnagyobb előnye a meggyes-fahéjas barna Radlernek, hogy kevésbé vesemosó, mint társai, alkoholtartalma 3,5%, barna sörtől gyalázat is volna az 1,4%. De mint ízkülönlegesség, csúnyán megbukott, a nevét fémjelző bronz érmet sem érdemelné egy versenyen. 5/10

Sörhöz jó nóta kell, szóljon egy örök klasszikus:


6 komment · 1 trackback

Címkék: Radler

süti beállítások módosítása